Az oldalamon óvodával és az óvodás korú gyermekekkel kapcsolatos dolgokról, valamint a varrott játékok készítéséről olvashatsz. Legszívesebben Waldorf babákat, manókat, bábokat készítek.

Ajánlom az oldalam óvónőknek, akik még kezdők és szükségük van egy kis "mankóra".

Szülőknek, akik szívesen olvasnak nevelésről, problémákról, megoldási lehetőségekről, esetleg saját készítésű játékok varrására vállalkoznának gyermekük fejlődése érdekében.

Örülnék, ha a nézelődés mellett az észrevételeiteket is leírnátok.


Rendszeres olvasók

2012. okt. 22.

Tök jó hét - csütörtök


Ez a  nap különleges volt, mert vendégeket vártunk, a Cica csoportosokat.
Előtte azért még sok játékra volt időnk:
  • Tök-várost építettünk. Nagyon sok tök gyűlt össze a pénteki tök faragó versenyre, ezeket használtuk fel. Számláltunk, összehasonlítottunk, nyitott, zárt vonalakkal körbekerítettük őket.
  • Használtuk a minimatt matematikai készlet zöldségeit, amiből periodikus sort raktunk ki.
  • Nálunk is, mint a legtöbb óvodában minden nap lehetőség van ábrázolásra. Minden eszköz (festék, ecset, ragasztó, olló, gyurma, stb.) a gyerekek által elérhető helyen van, akkor és az használják, amihez éppen kedvük van.
  • Zöldség füzéreket vágtak és krumplival nyomdáztak.

Míg elraktuk a játékokat és átrendeztük a termet, a dajka nénink zöldségeket pucolt, hogy megkínálhassuk a vendégeket egy kis csemegével. Mint később kiderült, ők sem jöttek üres kézzel, sült tököt kaptunk ajándékba.
 Mesehallgatásra hívtuk őket, Móricz Zsigmond: Iciri-piciri meséjét mondtam el. Az interneten találkoztam a filcmeséléssel, ami egy interaktív mesélési forma. Nagyon megtetszett!

Először én meséltem, aztán a gyerekek próbálkoztak. Laptopon megnéztük a rajzfilmes változatot is, végül pedig meghallgattuk a zenés változatot is a Kaláka együttes előadásában. Minden nagyon jól sikerült, remekül éreztük magunkat!

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves hozzászóló

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...