Amikor a blogomat indítottam az volt a célom, hogy betekintést nyújtsak a csoportom életébe, napi munkámba.
Segítséget adjak óvónőknek, akik még kezdők és szükségük van egy kis "mankóra", szülőknek, akik szívesen olvasnak nevelésről, problémákról, megoldási lehetőségekről.

Közben teltek az évek és 40 év után a pályám végéhez értem. A mozgalmas évek után nagy lett a „csend” körülöttem, annak ellenére, hogy továbbra is figyelemmel kísértem az óvodai élet változásait. Akkor határoztam el, hogy folytatom a blog írását és az évek alatt összegyűjtött tapasztalataimat, ötleteket megosztom az érdeklődőkkel.

Örülnék, ha a nézelődés mellett az észrevételeiteket is leírnátok.


Rendszeres olvasók

2013. szept. 29.

Spatula bábok


Október 4. az "Állatok Világnapja". Ezen a héten a vadállatokkal foglalkozunk. Valószínű, hogy nyáron sok gyermek járt állatkertben, most lesz lehetőség az élmények felelevenítésére.
Egy zebrás versikéhez készültek a spatula bábok.

Csukás István: Zebra

A kis zebra csupa csík,
az anyjára hasonlít.
Az apjára is kicsit,
hiszen az is csupa csík.
Ha megnő se változik,
vele együtt nő a csík.

A fej és farok dekorgumiból készült.



Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!

2013. szept. 23.

Levegő modul


A kompetencia alapú programcsomagban a levegő modul három hónapja a   július, augusztus és a szeptember  hónapok. A nyári hónapokat mindig egy projektben tervezem, hiszen minden évben más időpontban zár be az óvodánk. A szeptembert külön tervezem.

 A nyári tervet ITT tölthetitek le. Ez egy bő terv, lehet belőle válogatni.
A szeptemberi tervet pedig ITT.

Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!

2013. szept. 14.

Átadó ünnepség


Egy kis ízelítő! Szép volt az ünnepség, a gyerekek nagyon-nagyon ügyesek voltak és még az időjárás is kegyes volt hozzánk, csak néhány csepp eső esett.





Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!

2013. szept. 10.

Mini paraván


Régóta tervezem már, hogy készítek egy hordozható paravánt, ami jó a felnőtteknek és a gyerekeknek is. Végre elkészült!
Egy nagyobb méretű rajztábla tartóból készítettem. Az egyik oldalára egy jó kemény kartonlapot ragasztottam kívülről, amit összefűztem a rajztábla tartóval. Így megáll stabilan és lett egy alapja és háttere a paravánnak.


Hogy kívülről is egy kicsit "pofásabb" legyen, tapétát ragasztottam rá.



 Az alapnak  varrtam egy zsákot, barna-zöld posztóból, a háttérnek világos és sötétkékből. Így lehet majd fordítgatni a meséknek megfelelően. A zsákokba kemény kartont dugtam és ezzel el is készült a kétféle alap és háttér. Az alapot nem szükséges, de a hátteret egy ruhacsipesszel a rajztábla tartóhoz lehet csipeszelni, hogy még véletlenül se boruljon előre.
"A kiskakas gyémánt félkrajcárja" mese az első, amihez elkészültek a szereplők és a díszlet.
A díszlet egyes elemeit ( kerítés, kastély, napocska, felhők) posztóból kivágtam és gombostűvel a háttérre tűztem.
A bábokat géppel varrtam, mégpedig úgy, hogy fakanálra, illetve villára rá lehet őket ráhúzni,
 tehát, fölül hagytam egy kis nyílást.

kakaska és török császár

kakaska és gazdaasszony

török császár és szolgáló

Néhány díszletet (kaptár, kút, szemétdomb, kemence) duplán szabtam ki és gépeltem össze, majd orsóra állítottam.

kaptár és kemence

kút és szemétdomb a gyémánt félkrajcárral

És ezzel tulajdonképpen el is készült minden díszlet és szereplő! A paravánt asztalra lehet tenni és mögé állva a fakanalak végét fogva, kezdődhet a mese és a bábozás. A következő meséhez már csak kiegészítőket és bábokat kell készíteni.


Holnap pedig megtartjuk a főpróbát!

Remélem lesz rá idő, mert nagyon készülünk az új ovi átadó ünnepségére, ami csütörtökön lesz. Szép műsorral készülünk - legközelebb majd beszámolok róla! Szurkoljatok Ti is, hogy ne essen az eső!

Köszönöm, hogy leírod a véleményedet!
 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...